Sacrifice cup - Székely Land : 無料・フリー素材/写真
Sacrifice cup - Székely Land / Elekes Andor
| ライセンス | クリエイティブ・コモンズ 表示-継承 2.1 |
|---|---|
| 説明 | Sacrifice cup of the Csíkszentmihályi Sándor family. The existance of an ancient hungarian cronicle, not yet discovered was first time mentioned in 1752 (or before). In 1752 (or before), when Apor Péter wrote in his poem: (Poems and letter s by Apor Péter - Báró Apor Péter verses művei és levelei) (Apor Péter 1752-ben bekövetkezett halála előtt): Mikor a székelyek Erdélybe mentenek,S a krónika szerint metelepedtenek, Míg Árpád kijöve, bánsággal éltenek, Zandur, Kalám, Hám ily nevet viseltek. According to Székely (Hungarian) tradition this cup was the sacrifice cup of the Székely people, living in the Székely Land, before the introduction of the western type cristianity (1000 AD). Source of the picture: Orbán Balázs: A Székelyföld leírása II. 58. Pest, 1869, Csíki Székely Krónika Magyar Ház, Budapest, 2000. ISBN 968 86089 2 7 Sources: Dózsa Dániel: Zandirhám 1818, Jókai Mór: Bálványosvár, Apor Péter verses művei és levelei : 1676-1752 / Apor Péter ; szerk. Szádeczky Lajos. Budapest : Magyar Tudományos Akadémia, 1903. 2 db This photo is licensed under the Creative Commons Attribution-Share Alike 4.0 International license. Feel free to use it — even commercially. Downtown Apartment Budapest Andrássy www.airbnb.com/rooms/9473191?s=H_tc0QFxIn Hungarian: A Csíkszentmihályi Sándor család áldozópohara, a hagyomány szerint a székely főemberek áldozópohara. Sándor Péter nevét Stibor vajda metszette rá. A Sándor családnál volt, majd Zsombori 1819-ben Csikszentdomokosi Sándor Ignácz özvegyénél, Dindár Józéfa asszonynál Kolozsme- gyében Oroszfáján találta. A Csíkszentmihályi Sándorok századokon át jelentős székely tisztségeket töltöttek be, a család múltja visszavezet a nyugati kereszténység felvétele előtti időkbe. A nyugati kereszténység vallási vezetői, illetve a nyugati jellegű társadalomszervezés szerinti magyar közigazgatás a korábbi magyar hagyományok szerinti társadalmi berendezkedés valamennyi emlékének megsemmisítésére törekedtek. A tárgyi emlékeket, krónikákat megsemmisítették, a nyugati keresztség felvétele előtti valamennyi földrajzi és családi elnevezést betiltották. Áldozókehely: Kókuszdió, reneszánsz jellegű ezüst foglalatban. A kókuszdió talpára vésve: Petrus Sandor 1412. - Sándor Péter 1756. március 14-én, Csíkszentmihályon kelt végrendeletében ezt írja: „a szerecsendió kupát hagyom a kisebbik fiam, Gáspár kezébe. Ha pedig Gáspár oly állapotbéli lenne, hogy maga nem tarthatná, maradjon a más kisebbik fiam, Mihály kezébe, de úgy, hogy azt soha el ne adhassák, hanem régi emlékezetül megtartsák jó gondviselés alatt, mint régi eleinktől reánk maradott és 1412 esztendőtől fogva megtartotta az Isten familiánknál”. 1796. október 3-án Sándor Zsigmond kölcsönkéri az áldozókelyhet unokabátyjától, Ignáctól. Teleki György 1857-ben 1000 Ft.-ot kinált érte, hogy az Erdélyi Múzeumnak adhassa, de a kehely a Sándor család birtokában maradt. A csíkszentmihályi Sándor család hagyománya szerint a kelyhet Anacharsis szkita bölcstől származtatják, a Radagus (Radagais) gót király Sándor Menyhért házában fennmaradt iratai szerint. A Csíki Székely Krónika Anacharsis nevét görög betükkel írja, így feltehetően görög forrásból kerülhetett a Krónikába ez az információ. Zsombori József feltételezése szerint a hunok Uldin vezetése alatt 408 táján Stilico meghívására az Itáliát dúló Radagas (en:Radagaisus) ellen küzdöttek. Radagais iratait akkor zsákmányolhatták és azok így kerültek a Székelyföldre. (98)Perindítási engedély Csíkszentmihályi Sándor Zsigmond 1796. július 12-én a Guberniumtól perindításra jogosító okiratot kapott. Aranka György 1793-as székelyföldi utazása felkeltette Sándor Zsigmond érdeklődését, maga is történetkutatásba kezd. Csiíkból történeti jegyzetekkel és új benyomásokkal tér vissza Kolozsvárra. Az 1796. nyarán elkészült Csíki Krónikát eljuttatta csíki rokonának, Csíkszék főkirálybírójának, Homoródszentmártoni Bíró Gábornak (269). Bíró átadta Farkas Nepomuk János nyugalmazott plébánosnak, aki Csíksomlyón lemásolta és elküldte Aranka Györgynek 1796. november 20-án Marosvásárhelyre. Aranka György a latin szövegű Krónikát lefordította magyarra és átadta tanulmányozásra Zabolai Finna Sámuelnek. A Csíki Székely Krónika utóirata szerint 1533-ban székely küldöttség készült I. Ferdinánd udvarába, hogy a bécsi köröket a székelyek jogállásáról, helyzetéről tájékoztassa. Mintegy emlékeztetőül kivánták magukkal vinni az akkor készített kivonatot. (153 latin, görög és (más?) oklevélből három hártyából („cartis”) SzékelyMenyhárd székely főember házában, Csikvacsárcsi község határában, tanúk ellenőrzése mellett).Sándor Zsigmond 1796-ban 20 éves, már elvégezte a jogi akadémiát. Anyja csikszentmihályi birtokát is kezeli, Csíkmegye számfeletti ülnöke. A scan kép forrása: Orbán Balázs: A Székelyföld leírása II. 58. Pest, 1869, Csíki Székely Krónika Magyar Ház, Budapest, 2000. ISBN 968 86089 2 7 Sources: Dózsa Dániel: Zandirhám 1818, Jókai Mór: Bálványosvár, Apor Péter verses művei és levelei : 1676-1752 / Apor Péter ; szerk. Szádeczky Lajos. Budapest : Magyar Tudományos Akadémia, 1903. 2 db Orbán Balázs: A székely nemzet áldozópoharaA székely nemzet áldozópohara eredetéről a székely krónikában mesés dolgokat találunk feljegyezve, t. i. azt, hogy azt Anacharsis scytha bölcs hozta magával Görögországból (Anachoarun Schitharum Nabon Philein, a krónika szavai szerint, mi Szabó Károly felfejtése szerint: Anacharsis Scytharum Philosophust jelent), midőn görög módra áldozni tanitván a scythákat, atyafiaitól megöletett. A krónika homályos, szakadozott szövege Radagus gót király irataira hivatkozik, melyek Sándor Menyhártnál a krónika szerkesztésekor meg lettek volna.Anacharsis Solonnak levén kortársa, a pohárnak ily régi eredete mesésnek tetszik; de igen könnyen megeshetik, hogy a pohár keletről kerülvén, az annak történetét tárgyazó görög szövegü iratoknak nem értéséből eredtették a krónika-összeállitók a fennebbi mesés értelmezést, vagy éppen nem lehetetlen az is, hogy maguk a rabonbánok is, hogy a pohárnak nagyobb tekintélyt szerezzenek, ahhoz ily classicus eredetet követelő regét kötöttek; hisz az ereklyék szentesitése körül nem csak régen, hanem még most is számos ily ráfogásokkal találkozhatunk; s az áldozópohárnak Anacharsissal való összekötése nem járt nagyobb ámitással, mint Krisztus keresztfája, melyet már 15 század óta árulnak, s évenkint több köbölet adnak el belőle, s mégsem fogyott el, mint a gechemani kert ugyanazon olajfái, melyek alatt a megváltó imádkozott, s más számtalan állitólagos ereklyék, égből szálló csudatevő képek, melyek a ráfogásnak és ámitásnak kisebb-nagyobb mérvét mutatják. A rabonbánok a nemzet politikai és vallási fejei is levén, hogy papi tekintélyüket s az áldozópohár szentségét biztositsák, könnyen folyamodhattak olyanszerü cselfogáshoz, melyektől nem csak a pogány vallások, hanem még a keresztyén vallás szolgái sem voltak mentek, s a hitelszerzésért a csudaszerüség varázsával környezték gyakran személyüket és a tárgyakat is.A mesés eredetü pohár a hatalom jelképe volt a székelyeknél, s mint ilyen Budvárában, a rabonbánok székhelyén tartatott. A nemzetgyüléseket mindig a pohárból való áldozat vagy áldomás előzte meg. 888-ban Apold (Upolett), Zandirhám fia, Csíkba Vacsárk földére (Vacsárcsi) vitte be, honnan ujból visszakerült Budvárába, s midőn a keresztyénséget behozott Apor Sándor a sz. Istvánnal kötött szövetséget kihirdette a népnek, s a keresztyén pohárból. Ekkor eltörőltettek a vallási áldozatok; de nem a polgáriak, mert egyszerre, rögtön nem lehetyén eltörölni a régi szokásokat, egy időre, legalább még a keresztyénség első szakában is megtartották a gyüléseket megelőző áldomást, vagy a kehelylyel való áldozatot. S a népnek e kehelyhez kötött kegyelete oly nagy volt, hogy 1039-ben Sándor István azt Budvárából Vacsárcsiba bevivén, annyira felzúdultak a székelyek, hogy haddal készültek Sándor Istvánt a pohár kiadására szoritani; mit csak a király közbelépte gátolt meg, ki Sándor Istvánnak a csíki rabonbánság alakitását megengedte. Az ős vallás követői még egyszer fellázadnak, Béla herczeg sereg élén jelenik meg, elnyomva a mozgalmat, eltörli még a faluk és családok neveit is, megsemmisit mindent, mi a multra emlékeztetett; de még ekkor is, a mult emlékei, a mult kegyelete ellen folytatott ezen kimélytelen harczban is a nemzet áldozópohara megmentetett, s az még néhányszor szerepel. Igy Mikó Pálnak Sándor Katával való menyegzőjén a jelen volt László herczeg maga is iszik a nemzet áldozópoharából; nemsokára a bágyi várban Sándor Istvánnak másik leánya, Drusilla lakadalmán szerepel, legutóljára pedig 1412-ben, mikor Sándor Péter, Stibor erdélyi vajda jelenlétében Csík és a csángók ispánjává választatott, a Taplocza és Csomortány közti völgyben, mikor a megittasodott vajda a nap emlékét örökitő e feliratot: „Sándor Péter Anno 1412” véseti a pohár talpára. A miért annyira megharagudott Sándor Péter, hogy a vajdát elüzte. Eddig van a csíki krónikában levezetve e pohár története; itt megszakad ugyan a történeti nyomozás fonala, de maga a pohár mint nemzeti és családi szent ereklye tovább is a Sándor-család gondozása alatt maradt, s fiuról fiura szállva, fenntartatott egészen korunkig. Jelenleg a M.-Vásárhelyt lakó Sándor János birtokában van. Én fényképileg levett hű képét mellékelve, áttérek annak műrégészeti ismertetésére. A pohár felső része kokusdió, mely a régiség miatt egészen meg van feketedve, fényesre kopva; öble egy negyedkupánál valamivel kevesebbet tartalmaz. A kehely egész magassága 20 centimeter. A diót felül egy két centimeter szélességü ezüst lemez szegélyezi, mely csinos növény-ornamentikának bevésetével van ékitve, s a dió kidüledésére kihajlitott alsó részén szépen ki van csipkézve. Ettől három 11/2 centimeter szélességü pánt nyulik le a kehelytő feletti, szintén domborművel ékitett alsó foglalványához a diónak. Ezen a dió kidomborodásához idomitott pántok igen ékesek. Felső részükön nőalakok vannak, lenyujtott karjaikkal redőzött ruhájukat felfogván, olyanszerü állásban, mintha tánczolnának, s igy vagy bachansok, vagy cariatidokat állitnak elő, mi nagyon is görög eredetre mutatna. A pántok alsó, – ugy alól, mint felül sarokkal alkalmazott – részén igen szép művü s szintén görög jellegü mérmű van bevésve. A kehelytő egyszerü, ilyen talpa is, mely a Székelyföldön többhelyt (kölpényi reform. egyház, kárácsonfalvi ref. egyház és gr. Toldalagi Victor birtokában) levő kokusdió-poharak szerkezetétől nem sok eltérést mutat; hanem figyelmet érdemel az e talpon levő ornamentika és felirat. A kehelytalp alsó részén havasos, fenyőfákat mutató vidék van, az előtérben szaladó állatok: nyul, farkas és szarvasok, a talp felső részén pedig e körirat: „Sándor Péter 1412.” Hogy ezen felirat hamisitás, azt a szakértő első tekintetre azonnal felismeri, mert a név teljesen kifejlődött latin betükkel, az évszám arab számjegyekkel van irva, már pedig az ezen korban keletkezett feliratoknál mindenütt majuskel betüket és római számjegyeket találunk; de még azon esetben is, ha az arab számjegyek korukat megelőzőleg előfordulhatnának, akkor is a négyest nem ugy irták volna, mint a kelyhen van, hanem a szokásos fél-nyolczassal, és igy a feliratra nézve határozottan kimondom azt, hogy hamisitás, még pedig nagyon ügyetlen, önmagát első tekintetre eláruló hamisitás. Későbbi metszés s itten készült műbecs nélküli munka a kehelytalp alsó részén levő diszművezet is, s ezek után itélve, az egésznek becses ereklyeszerü régiségét meg kellene tagadnunk; de mert ez alsó részén falsificatumot és ujabb véset nyomait találjuk, nem szabad az egészet eldobnunk, s hideg közönynyel pálczát törnünk ezen ereklyéhez kötött kegyelet felett; annyival inkább nem, mert figyelmesebb észlelésnél azonnal felötlik, hogy a kehely felső része görög idomokat mutató szerkezetével sokkal régibb, mint töve és talpa, és igy elfogadhatjuk azon sejtelmet, hogy annak felső része a rabonbánok korában szerepelt székely áldozópohárból maradt meg, mostani talpát pedig a régi – kétségtelenül a felső részszel öszhangzatos modorban készült, de – megromladozott talp helyett, a XV. században (mert ennek jellegét mutatja) késziték, s hogy valamelyik Sándor – a csíki krónikában felhozott Sándor Péter és Stibor vajda történetével öszhangzatba hozandó – talpára vésette elég ügyetlenül a mult században keletkezett feliratot.. Ezen nemzeti szentségként tisztelt áldozó pohár legutoljára 1412-ben szerepel, midőn a Csíkba körutat tevő Stibur erdélyi vajda jelenlétében Sándor Péter, székelyek és csángurok (csángók) ispánjává választatott meg, még 1533-ban a székely krónika irásakor meg volt azon (most elszántott) dombocska Taplocza és Csomortány között, hol az összesereglett nép ősi szokás szerint paizsra emelte választott főnökét. E nap emlékére hordotta egybe a ma is Sándor domb nevet viselő emlékhalmot. A választást és paizsra emelés általi beiktatást követett nagy áldomáson Stibur vajda megittasodván, a pohár talpára metszette e nap emlékére az 1412-ik évszámot; de a nemzeti szent ereklye ily megsértéseért ugy megharagudott Sándor Péter, hogy a vajdát kiüzte a székely földről.* Ezen, a székely áldozó pohárral egybefűződött események rövid emlitése után, szükségesnek látom a pohár képének melléklését.Források: Grandpierre K. Endre-Grandpierre Attila Földalatti krónikáink különös története www.eltevedtidoszamitas.hu/modules.php?name=base_topics&a... 1533A török szultán és I. Ferdinánd között a fegyverszünet azon az alapon jött létre, hogy Magyarországból Ferdinánd és János király az általuk éppen bírt részt tarthatják meg, feltéve, hogy Ferdinánd Esztergom kulcsait a szultánnak beküldi. A megállapodás ellen a magyar rendek egy küldöttsége 1533 március közepén Bécsben írásbelileg is óvást emelt. A feliratokban a rendek a leghatározottabban állást foglaltak az ország kettéosztása ellen, mert „bajos és szokatlan dolog, hogy azon egynyelvű és szokásu, azon-egy törvény szerint élő népnek két királya legyen.“ Majd így folytatják előterjesztésüket a rendek: „A török Esztergom várának kulcsát kívánja felségedtől, mint magában parányi dolgot; de mi, kik ezen emberek álnokságát ismerjük, nagynak tartjuk. A szultánnak semmi vágya a kulcs birtoka után, maga a vár is, mint vár, nem sok nyomatékkal bír a szemében; de ő Esztergomban mintegy felséged Budáját, felséged királyi székét látja s hirdetni fogja a világnak, hogy e kulcsban Magyarországhoz való jogát adta át neki felséged, melyet az ő kegyelméből ismét visszanyert, valamint János az ő kezéből kapta mind Budát, mint a koronát. Kivált ez okból nem tanácsolhatjuk az esztergomi vár kulcsának Konstantinápolyba való küldését. A török császár felségedet fiának nevezi, Anna és Mária királynékat leányainak; a pápának és a császárnak is szép nevet akar adni. Szomorú időket élünk s így nem csoda, ha felséged összeegyeztethetőnek tartja méltóságával a zsarnok e hazug jóindulatának elfogadását; de tanácsos azt is meggondolni felségednek, hogy a török szultánok, ha az uralomról van szó, édes fiainknak és véreinknek sem szoktak megkegyelmezni.“ Mindezeknél fogva a rendek arra kérték Ferdinándot, igyekezzék a törökkel a végleges békét a fentiek figyelembevételével megkötni s iparkodjék Jánost nem fegyverrel, hanem kárpótlás kilátásbahelyezésével a saját maga részének átengedésére hajlandóvá tenni. Ferdinándot ez az előterjesztés és a küldöttség szóbeli óvása meglehetősen hidegen hagyta; így többek között az Esztergom kulcsainak átadására vonatkozó aggályokat azzal akarta eloszlatni, hogy „hiszen az elküldött kulcsok helyett lehet másokat is csináltatni, egyébként – úgymond – Ibrahim kijelentette, hogy a dolog háta mögött semmiféle veszedelem sem lappang.“* Épígy a többi aggályok tekintetében sem osztotta a küldöttség véleményét s így úgy a maga, mint a császár újabb követe gyanánt a kérdéses kulcsokkal és mintegy 7000 arany értékű ajándékokkal Ibrahim számára Schepper Kornélt küldte le április 12.-én Konstantinápolyba. V. Károly a szultán ajánlatát elfogadva, ama reményének adott kifejezést levelében, hogy öccse segédkezése mellett nem fogja a magyar koronára való jogát elveszíteni, Ferdinánd pedig levelében atyjának nevezte Szulejmánt, Ibrahimot testvérének s egyúttal azt az utasítást adta Scheppernek, igyekezzék a császár által átengedendő Kóron ellenében egész Magyarországot számára megnyerni azokkal a végvárakkal együtt, amelyek Lajos halálakor még hozzá tartoztak. Ha a szultán értésére adná, hogy amit Jánosnak ajándékozott, azt nem veheti el tőle, úgy fejezze ki Ferdinánd készségét, hogy ő maga kíván János kárpótlásáról és jövőjéről gondoskodni s igyekezzék legalább annyit elérni, hogy a Duna és Tisza, valamint a Duna és Dráva között fekvő országrész Ferdinándnak jusson. Sőt, ha máskép nem megy a dolog, a jelen birtokviszonyok alapján is köthet, söt kössön is békét.* Amint János király megtudta, hogy Ferdinánd követet küld Konstantinápolyba, ő Grittit is nyomban odarendelte. Schepper és Záray Jeromos május 25.-én járultak Ibrahim elé, aki nagyon megörült a Ferdinánd részéről felajánlott testvéri békejobbnak és amidőn a követek Esztergom kulcsait átadták neki, a nagyvezír azokat mosolyogva visszaadta, ezzel azt jelezvén, hogy hiusága azok bemutatása által is ki van elégítve. A további beszélgetés folyamán hangsúlyozta Ibrahim, hogy a roppant török birodalmat tulajdonképpen ő kormányozza. „Amit adok – mondá – az adva marad; amit nem adok, azt a szultán sem adhatja, mert a végrehajtás tőlem függ. Kezemben a béke, a háború, a kincsek.“ Érdemleges tárgyalásba Ibrahim nem bocsátkozott, hanem Grittihez utasította a követeket. Ez viszont kijelentette előttük, hogy amíg János él, Ferdinánd nem tarthat számot Magyarországra, de igéri, hogy annak halála után megszerzi azt Ferdinándnak, ha bizalommal viseltetik iránta. Egy június 11-én tartott megbeszélés alkalmával Gritti a szultán és a nagyvezír megbízásából már azt jelentette ki, hogyha Szapolyay önként akarná országrészét Ferdinándnak átadni, az ellen a szultánnak nem volna kifogása. Végre július 14.-én a követek megkapták a szultánnak Ferdinándhoz intézett írásbeli válaszát, mely ekként szólt: „Követeid császári fenségem színe elé járultak s elmondták nevedben, hogy engem véduradul fogadtál és kértek, hogy én téged fiamul fogadjalak, amíg hozzám hű maradsz… Magyarországot, melyet szablyáimmal szereztem, kegyelmességem egészen János királynak ajándékozta. A közted és János király közt fennforgó minden viszály kiegyenlítésével Grittit, János király főtanácsosát, főkormányzóját és felséges császári portám részéről ezen ország védőjét bíztam meg. Károly császárra nézve azt a határoztatot kapták, ha ő is békét akar, küldjön külön követet a magas Portához. Egyébként Ibrahim és Gritti elejtett megjegyzéseiből ki lehetett venni, hogy ők nem vonakodnának János királyságát feláldozni Ferdinándnak, ha ez annak árát jól megfizetné s nekik elegendő befolyást engedne az országra a szultán nevében.A megkötött békét Ferdinánd 1533 október elején hirdette ki, de a magyar urak nyiltan kifejezték elégedetlenségüket azzal szemben. Forrás: www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Banlaky-banlaky-jozse... |
| 撮影日 | 2017-03-25 08:00:25 |
| 撮影者 | Elekes Andor , Budapest , Hungary |
| タグ | |
| 撮影地 |